Tortadoboz és tortacsipkék
Tortadobozok a biztonságos szállításhoz
Tortadobozaink erős kartonból készülnek, strapabíró füllel, környezetbarát papírtermékek. Gondosan elkészített remekműveidet biztonságban tudhatod bennük, mert kellően szilárdak, és kemény anyagból vannak, így megvédik a tortákat a külső hatásoktól. Ez pedig nagyon nem mellékes szempont, hiszen rengeteg torta készül rendelésre valamely neves ünnepre, legyen az születésnap, névnap, házassági évforduló vagy ballagás.
Rengeteg az egyedi kívánság is, sőt, vannak cukrászdák, tortaműhelyek, amelyek csak megrendelésre dolgoznak. Ebben az esetben pedig nagyon nehéz, sőt, szinte lehetetlen pótolni egy egyedi, különleges tortát, ha azt a szállítás vagy a hazavitel során valamilyen baleset éri.
Sokórás, aprólékos munka mehet tönkre egy rossz mozdulat miatt, veszélybe sodorva ezzel akár egy egész ünnepséget! Így aztán elmondhatjuk, hogy tulajdonképpen a tortákhoz kapcsolódó egyik legfontosabb eszköz nem más, mint a szállítódoboz.
Tortadoboz és tortacsipke a finom tortához: milyet válassz?
Nálunk nemcsak háromféle méretből választhatsz, hogy megtaláld az adott tortához legjobban illeszkedő dobozt, hanem egyedi feliratozást is kérhetsz tortadobozainkra. Ez nagyszerű lehetőség márkád népszerűsítésére, mert ha tortád a saját logóddal ellátott dobozban érkezik az ünnepség vagy az esemény helyszínére, akkor sokkal jobban köthető a finomság a gyártójához.
Ráadásul vannak esetek, amikor a tortadoboz karrierje nem ér véget a benne érkező sütemény elfogyasztásával. Hanem esetleg a háztartásban még néhányszor felhasználják házi készítésű torták szállítására is, és ezen alkalmakkor újra és újra felidéződik a vállalkozásod neve, előkészítve esetleg az utat egy ismételt vásárláshoz.
A torták fényét pedig mi is emelhetné jobban, mint az alájuk helyezett csipkepapír?
A legtöbb háztartásban megvannak az egyes ünnepségekhez kötődő tálalótálcák, a különleges tányérok, de egy torta megjelenését minden esetben feldobja az alá terített tortacsipke. A régi korokat idéző, romantikus hangulatú, hófehér papír nagyon szép alátétként szolgál.
A sokoldalú torta csipke
Klasszikus tortákhoz választhatsz kör alakú csipkepapírjaink közül, míg aprósüteményekhez - legyen szó akár sós, akár édes változatokról - az ovális vagy a szögletes papír is szóba jöhet.
Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a csipkepapír nem csak finomságok alatti díszítő elemként szolgálhat, hanem rengeteg kreatív célra is felhasználható! Gyönyörű dekorációk készíthetők vele például eseményekre: remekül feldob egy meghívót, egy terítéket, vagy bármilyen dekorációt. Ráadásul a fehér papír különféle kreatív technikákkal szabadon színezhető, így még különlegesebb megjelenést érhetünk el vele.
Kiváló minőségű tortás dobozok és torta csipkék az indepack.hu kínálatában
Ha tehát sütemények is találhatók kínálatodban, akkor mind azok csomagolására, mind a biztonságos szállításukra nálunk megoldást találhatsz! Erre való a sütemény szállító doboz és csipkepapír! Torta doboz rendelése az Indepack-nál gyorsan és egyszerűen!