A levesestálak segítik a napi folyadékbevitel biztosítását
A levesestálak úgy lettek megalkotva, hogy ellenálljanak a folyadékoknak, illetve a zsíros ételeknek.
Ma már nem csupán a hagyományos műanyag tálat vásárolhatod meg, hanem nagyon trendi és környezetbarát termékek közül válogathatsz, melyek a levesek által igényelt feltételnek megfelelnek. A leves kiváló étel, minden évszakban segít abban, hogy meglegyen a kellő folyadékbevitel, ez ugyanis a szervezet egészsége szempontjából elengedhetetlen.
Miért kell levest enni?
A testünk magas arányban tartalmaz vizet, ezért minden nap oda kell figyelni arra, hogy megfelelő mennyiséget vigyünk be belőle. Egy felnőtt embernek átlagosan 8 pohárnyi folyadékra van szüksége, a legjobb, ha ebből körülbelül 5 pohárnyi tiszta víz. A gyümölcsleveket, tejes italokat, üdítőket és más ízesített italokat csak kisebb részben fogyasszuk.
A víz mellett azonban ásványi sókat is vesztünk, ezeket is pótolnunk kell a nap folyamán. A levesek kiválóan alkalmasak mind a folyadék, mind pedig az ásványi anyagok, vitaminok pótlására, ezért mindennap érdemes beiktatni az étrendünkbe ezt a fogást.
Mi történik, ha nem fogyasztunk elegendő folyadékot?
Ebben az esetben szerveink nem fognak tudni tökéletesen működni, a vérnyomás, a testhőmérséklet, a kiválasztás sem lesz megfelelő. Elég az enyhe kiszáradás is ahhoz, hogy vesekő, székrekedés és más betegségek alakuljanak ki. Ezenkívül a vízhiányos állapotnak hatása van az agyműködésre, az általános közérzetre, csökken a teljesítőképesség, megfájdul a fej.
Ha valaki súlyt szeretne veszíteni, akkor mindenféleképpen oda kell figyelnie a folyadékbevitelre, ugyanis ennek elmulasztása meghiúsíthatja a fogyókúrát is.
Elviteles helyek esetén a levesestálak nélkülözhetetlenek!
Látható, hogy mennyire fontos ételről van szó, és nem csoda, hogy egyre felkapottabbak a levesező helyek is. Az elviteles helyek esetén nagyon fontos, hogy csak kiváló minőségű levesesdobozokat használjunk. Követelmények velük kapcsolatban: a vendég táskájában, kezében nem hagyhatnak nyomot, sőt nem ázhatnak át, és tökéletesen kell zárniuk.
Elmondható, hogy országonként, nemzetenként más-más levesek vannak, azonban léteznek hihetetlenül elterjedt és népszerű fogások, melyek szinte minden étterem étlapján szerepelnek. Az ázsiai pho, a francia hagymaleves, az olasz minestrone, az angol marhahúsleves, a német sajtleves, a spanyol gazpacho számunkra sem ismeretlenek.
Természetesen a magyar ételekről se feledkezzünk meg! Az Újházi-tyúkhúsleves, a gulyásleves, a krumpli- és a további zöldséglevesek mindenki kedvencei, de a hideg verziók, mint a gyümölcsleves is életmentőek lehetnek egy forró kánikulai napon.
Milyen levesestálakat kínálunk?
Minden levesestálunk megfelel az igényeknek, ezért bátran választhatod bármelyiket. A környezetbarát és divatos kraft színű papírpohár, papírtégely többféle méretben és változatban is megtalálható kínálatunkban. A Food To Go leveses papírtálka hideg és meleg ételek tárolására is alkalmas, sőt mikróba is tehető. Páraáteresztő papírtetőt vásárolhatsz hozzá, amely tökéletesen illeszkedik rá, és nem deformálódik el.
Ha műanyagot szeretnél választani, akkor a polisztirolból készült műanyag variatálat ajánljuk figyelmedbe, ennek víztiszta változata PVC-ből, a leveses habtégely pedig XPS-ből van. Leveshez az egyik legjobb választás a műanyag gulyástál, melyet fekete, fehér és átlátszó színben is kínálunk, ez mikrózható, mert PP-ből gyártják.
Az elviteles levesestálakba csomagolt, kiszállított leves egy finom étel, amelyet akár mindennap rendelhetünk magunknak. Ha bármi kérdésed lenne, jelezd nekünk elérhetőségeinken és válaszolunk rá!